metro

Tömegközlekedési jelenetek a mozifilmekben
Metróvezető szimulátorprogramok | Dokumentumfilmek a budapesti metróról | Tömegközlekedési jelenetek a mozifilmekben | Állomásbemondó hangok

Azokról az ismertebb filmekről szeretnék pár szót ejteni itt, melyekben láthatunk néhány képet az akkori tömegközlekedésről. Azokat a filmeket válaszottam ki, amik éppen rendelkezésemre álltak.

Kontroll

A legtöbb ember szerint mint metrós film jó film, de mint mozi film, nem annyira. Ennek ellenére külföldön számos díjat elnyert, például az Egyesült Államokban és Lengyelországban. Hogy magyar példát is említsek, az aranycsirke díjat is a Kontroll nyerte.
Egy ellenőr életéről szól, akiről megtudhatjuk, hogy korábban sokkal komolyabb munkája volt, ám valami miatt mégiscsak feladta, így lett belőle ellenőr. Végül egy jó barátjának a lánya csalja ki a földalatti világból. Mint ahogy azt a film elején Aba Botond is ismerteti, egy fiktív világról van szó, ami inkább az amerikai nagyvárosi életre elmékeztethet.
A metró számos üzemi helyiségében is játszódnak a film jelenetei.


Underworld

A film első pár percében a Fehér úti járműtelep egyik ideiglenesen átépített vágányára beálló szerelvényben történő lövöldözést láthatunk. Észrevehetjük a Budapest térképeket is a metrókocsikban.
A film Budapesten játszódik, a vámpírok világát szeretné bemutatni, pontosan azért jelölték meg Budapestet a film helyszínéül, mert sok reneszánsz stílusú épületet találhatunk itt.

Moszkva tér

A rendszerváltás idején játszódó film alapvetően a fiatalok életének részletébe merül bele. Mint ahogy azt a film címe is sejtteti, itt is találkozhatunk közlekedési képekkel, szemügyre vehetjük milyen is volt a világ a rendszerváltás idején.


Tüskevár

A filmnek alapvetően semmi köze a tömegközlekedéshez, de az első pillanatokban mégis megfigyelhetünk pár érdekes képet, régi villamosokról, trolibuszokról Budapesten.


Megáll az idő

Az 56-os forradalom után játszódik. Érdemes megfigyelni, milyen is volt Budapest abban az időben. Mindenütt romos utcák, lerobbant helyek, tankok... emellett néhány régebbi típusú villamost is láthatunk, sőt azt is megtudhatjuk hogy az egyik szereplő a 2-es metró építésén dolgozik.

Szöveg: Kovács Ádám